2013. május 1., szerda

A Miskolci Egyetem körüli hangulatkeltés anatómiája


Az utóbbi időben – engedtessék meg, hogy ezt a nehezen értelmezhető időintervallum kategóriát használjam – elszaporodtak a Miskolci Egyetem botrányos ügyeiről szóló blogbejegyzések, ellenőrizetlen forrásból származó hírek, híresztelések a világhálón. A megjelent írások közös jellemvonása, hogy szerzőjük az átlagosnál jobban informált, olyan dokumentumok, információk birtokában van, amelyek egyértelműen egy jól körülhatárolható belső körből származnak. Kommunikációs szempontból mindenképpen ügyes, hogy a valódi kommunikátor rejtve marad, miközben védekezésre kényszeríti, az egyébként is szabályok kuszaságától gúzsba kötött egyetemet és annak vezetését. Mert azt mégsem teheti egy egyetem, amit egy blogger. Félinformációkkal, csúsztatásokkal, igaz információk összefüggéstelen kapcsolatba állításával egy blogger kellemetlen helyzetbe hozhat egy intézményt, fordítva ez nem működik. Virtuális háború folyik, az egyik fél bármit használhat, a másikat kötik a hadviselés egyezményes szabályai. Miközben a látszat az, hogy Dávid harcol Góliáttal, és bírja az anonym internetes közösség szimpátiáját, a valóság az, hogy tényleg Dávid harcol Góliáttal, csak fordított a szereposztás.

A kérdés az, hogy miért is dúl most kommunikációs háború a Miskolci Egyetem és ismeretlen támadója között? Ismeretlen-e a támadó, vagy volt-e hadüzenet az attak előtt?

Nézzük a válaszokat, blogger stílusban. Semmit nem bizonyít, csak logikusan levezethető. Persze csak egy laikus lehet logikus, az egyetem vezetése szempontjából ez kevés. A válaszok előtt rögtön ott egy rávezető kérdés, ami által könnyebben meglelhetjük az igazi választ: Cui prodest?

Ez a világ a hatalom akarása - és azonkívül semmi más! És ti magatok is a hatalom akarása vagytok - és azonkívül semmi” - írta a múlt századfordulón elhunyt német filozófus, Friedrich Nietzsche A hatalom akarása című könyvében. Alfred Adler szerint viszont a hatalom óhaja, a politikai ambíció - ha lappangva mindenkiben ott lakozik is - elsősorban azoknál fejlődik ki, akiket a sors kisebbrendűségi érzéssel vert meg, és akik érvényesülésükkel éppen ezt az érzést igyekeznek kompenzálni. (ld. még Rigor Mortis elmélkedését a hatalom anatómiájáról)


Nem szól ez másról, mint a Miskolci Egyetem rektori székéről. A szenátus választott, az eredmény ismert, de ezt nem mindenki akarja elfogadni. Ez a pozíció pénzzel, hatalommal jár. És ha valaki akarja a hatalmat, az semmitől nem riad vissza. És mivel a szenátus csak sorrendet állít fel, a kinevezés joga a miniszteré, ezért a tinta megszáradásáig még bármi megtörténhet. Nem kell hozzá más, csak egy kis zavarkeltés. És akkor még az is rektor lehet, aki a rektori pályázaton alulmaradt, vagy részt se vett. Tehát ki áll az egész mögött? Egy vesztes rektorjelölt, vagy egy még ismeretlen titkos favorit? Mindenképpen egy belső ember. Mert olyan információk birtokában van, amit csak egy nagyon szűk kör ismerhet. Mert tudja, hogy ezek az információk, csak a bulvárban állják meg helyüket, jogilag értelmezhetetlen nevetséges vagdalkozások. Ha nem így lenne, már régen feljelentést kellett volna tennie. Mert ismeri az egyetem működési mechanizmusait és tudja, hogy az egyetem képtelen mit kezdeni a kialakult helyzettel, tehát tartósan fenn tudja tartani a kommunikációs előnyét.


Ki tesz ilyet? Aki akarja a hatalmat. Mindennél jobban. De ha ő a hatalmat akarja, olyan áron is, hogy alaptalanul és anonimitás mögé bújva megvádol embereket, bemocskol vezetőket, intézményt, akkor lehet-e ő az intézmény vezetője? Lehet-e ő az intézmény alkalmazottja? Azt, hogy morálisan milyen mélységekbe merült alá, azt eddigi tevékenysége igazolja. Ha azt az intézményt akarja vezetni, amelyet eddig nyilvános illemhelyként használt, magyarán bele rottyantott a közepébe, akkor bizonyára az intézménynek is erre a vezetőre van szüksége. Nem tudom ki ő. Nem tudom ki mozgatja a szálakat, használja ki emberek félelmét, korábbi sérelmeit, vagy éppen pénz és hataloméhségét ahhoz, hogy saját céljait megvalósítsa. De azt tudom, hogy egyrészt gyáva, mert aljas módszerekkel, nevét nem vállalva sároz be egy hírneves intézményt. Akik neki segítenek ebben a háborúban ugyanolyan gyávák mint ő. Mert munkahelyüket, jövedelmük forrását engedik lejáratni. Ilyenek vagyunk? Akkor megérdemeljük a sorsunk. Hagyjuk, hogy egy ismeretlen kisebbség kommunikációs zsarolása révén elvegye tőlünk azt, amire büszkék vagyunk. A selmeci hagyományoknak annyi.

Átléptük a Rubicont, kiengedtük a szellemet a palackból. És most büdös van nagyon. Aki bele pukizott a palackba, az álljon fel és húzzon innen oda, ahol nem éri utol annak a több tízezer embernek, volt és jelenlegi hallgatónak, dolgozónak az átka, akinek a büszkeségébe gázolt.

Mindenki akit egyszer besároztak, sáros marad, akkor is ha ez alaptalanul történt, mert a mi logikánk olyan, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ezért mondom, hogy ebben a csatában az egyetem a Dávid és ezért üzenem, hogy reszkess Góliát!