Az utóbbi időben –
engedtessék meg, hogy ezt a nehezen értelmezhető időintervallum
kategóriát használjam – elszaporodtak a Miskolci Egyetem
botrányos ügyeiről szóló blogbejegyzések, ellenőrizetlen
forrásból származó hírek, híresztelések a világhálón. A
megjelent írások közös jellemvonása, hogy szerzőjük az
átlagosnál jobban informált, olyan dokumentumok, információk
birtokában van, amelyek egyértelműen egy jól körülhatárolható
belső körből származnak. Kommunikációs szempontból
mindenképpen ügyes, hogy a valódi kommunikátor rejtve marad,
miközben védekezésre kényszeríti, az egyébként is szabályok
kuszaságától gúzsba kötött egyetemet és annak vezetését.
Mert azt mégsem teheti egy egyetem, amit egy blogger.
Félinformációkkal, csúsztatásokkal, igaz információk összefüggéstelen kapcsolatba állításával egy blogger
kellemetlen helyzetbe hozhat egy intézményt, fordítva ez nem
működik. Virtuális háború folyik, az egyik fél bármit
használhat, a másikat kötik a hadviselés egyezményes szabályai.
Miközben a látszat az, hogy Dávid harcol Góliáttal, és bírja
az anonym internetes közösség szimpátiáját, a valóság az,
hogy tényleg Dávid harcol Góliáttal, csak fordított a
szereposztás.
A kérdés az, hogy miért is dúl most kommunikációs háború a Miskolci Egyetem és ismeretlen támadója között? Ismeretlen-e a támadó, vagy volt-e hadüzenet az attak előtt?
A kérdés az, hogy miért is dúl most kommunikációs háború a Miskolci Egyetem és ismeretlen támadója között? Ismeretlen-e a támadó, vagy volt-e hadüzenet az attak előtt?
Nézzük a válaszokat,
blogger stílusban. Semmit nem bizonyít, csak logikusan levezethető.
Persze csak egy laikus lehet logikus, az egyetem vezetése
szempontjából ez kevés. A válaszok előtt rögtön ott egy
rávezető kérdés, ami által könnyebben meglelhetjük az igazi
választ: Cui prodest?
„Ez a világ a hatalom
akarása - és azonkívül semmi más! És ti magatok is a hatalom
akarása vagytok - és azonkívül semmi” - írta a múlt
századfordulón elhunyt német filozófus, Friedrich Nietzsche A hatalom akarása című könyvében. Alfred Adler szerint viszont a
hatalom óhaja, a politikai ambíció - ha lappangva mindenkiben ott
lakozik is - elsősorban azoknál fejlődik ki, akiket a sors
kisebbrendűségi érzéssel vert meg, és akik érvényesülésükkel
éppen ezt az érzést igyekeznek kompenzálni. (ld. még Rigor Mortis elmélkedését a hatalom anatómiájáról)
Nem szól ez másról,
mint a Miskolci Egyetem rektori székéről. A szenátus választott,
az eredmény ismert, de ezt nem mindenki akarja elfogadni. Ez a
pozíció pénzzel, hatalommal jár. És ha valaki akarja a hatalmat,
az semmitől nem riad vissza. És mivel a szenátus csak sorrendet
állít fel, a kinevezés joga a miniszteré, ezért a tinta
megszáradásáig még bármi megtörténhet. Nem kell hozzá más,
csak egy kis zavarkeltés. És akkor még az is rektor lehet, aki a
rektori pályázaton alulmaradt, vagy részt se vett. Tehát ki áll
az egész mögött? Egy vesztes rektorjelölt, vagy egy még
ismeretlen titkos favorit? Mindenképpen egy belső ember. Mert olyan
információk birtokában van, amit csak egy nagyon szűk kör
ismerhet. Mert tudja, hogy ezek az információk, csak a bulvárban
állják meg helyüket, jogilag értelmezhetetlen nevetséges
vagdalkozások. Ha nem így lenne, már régen feljelentést kellett
volna tennie. Mert ismeri az egyetem működési mechanizmusait és
tudja, hogy az egyetem képtelen mit kezdeni a kialakult helyzettel,
tehát tartósan fenn tudja tartani a kommunikációs előnyét.
Ki tesz ilyet? Aki akarja
a hatalmat. Mindennél jobban. De ha ő a hatalmat akarja, olyan áron
is, hogy alaptalanul és anonimitás mögé bújva megvádol
embereket, bemocskol vezetőket, intézményt, akkor lehet-e ő az
intézmény vezetője? Lehet-e ő az intézmény alkalmazottja? Azt,
hogy morálisan milyen mélységekbe merült alá, azt eddigi
tevékenysége igazolja. Ha azt az intézményt akarja vezetni,
amelyet eddig nyilvános illemhelyként használt, magyarán
bele rottyantott a közepébe, akkor bizonyára az intézménynek is
erre a vezetőre van szüksége. Nem tudom ki ő. Nem tudom ki
mozgatja a szálakat, használja ki emberek félelmét, korábbi
sérelmeit, vagy éppen pénz és hataloméhségét ahhoz, hogy saját
céljait megvalósítsa. De azt tudom, hogy egyrészt gyáva, mert
aljas módszerekkel, nevét nem vállalva sároz be egy hírneves
intézményt. Akik neki segítenek ebben a háborúban ugyanolyan
gyávák mint ő. Mert munkahelyüket, jövedelmük forrását
engedik lejáratni. Ilyenek vagyunk? Akkor megérdemeljük a sorsunk.
Hagyjuk, hogy egy ismeretlen kisebbség kommunikációs zsarolása
révén elvegye tőlünk azt, amire büszkék vagyunk. A selmeci
hagyományoknak annyi.
Átléptük a Rubicont, kiengedtük a
szellemet a palackból. És most büdös van nagyon. Aki bele
pukizott a palackba, az álljon fel és húzzon innen oda, ahol nem
éri utol annak a több tízezer embernek, volt és jelenlegi
hallgatónak, dolgozónak az átka, akinek a büszkeségébe gázolt.
Mindenki akit egyszer besároztak, sáros marad, akkor is ha ez alaptalanul történt, mert a mi logikánk olyan, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ezért mondom, hogy ebben a csatában az egyetem a Dávid és ezért üzenem, hogy reszkess Góliát!
Mindenki akit egyszer besároztak, sáros marad, akkor is ha ez alaptalanul történt, mert a mi logikánk olyan, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ezért mondom, hogy ebben a csatában az egyetem a Dávid és ezért üzenem, hogy reszkess Góliát!